2010. június 24., csütörtök

Délutáni falatkák



 Nyári szünetben még nagyobb "gond", hogy mit főzzek, mert előre kell gondolkodnom, hogy másnapra is legyen esetleg betevő, vagy főétkezések között is legyen valami nassolni való Gyermekemnek. Nem kicsi már, tud készíteni magának ezt-azt, de azért az anyai gondoskodás jól esik neki is.
Leltároztam a fagyasztóban és találtam egy zacskó leveles tésztát, illetve trappista sajtot. Egy várólistás apróságot készítettem belőle. Több funkciós: esti meccsek alatt rágcsálható, előételnek és vendégvárónak is kitűnő, gyerekeknek tízóraira, uzsonnára szintén adható.  Krémsajtos tölteléke van, ami bármivel feldobható az idény zöldfűszerek közül. Én az egyik kedvencünket a snidlinget használtam hozzá. A forma is változhat, kinek mihez van kedve. Nálam csillag alakú készült.
Méretek: csillag kiszúró: 6,5 cm-es (csúcstúl-csúcsig mérve), 3 cm átmérőjű ásványvizes kupak.
20 db-ot tudtam kiszúrni a fél kg-os tésztából.

Hozzávalók:
500 g fagyasztott, leveles tészta (a friss, feltekert azért nem jó, mert vékonyabbra van nyújtva, mint ami ehhez kell)
15 dkg natúr krémsajt
10 dkg trappista sajt
1-2 tk tejföl
csipetnyi frissen őrölt bors
néhány szál snidling



Elkészítés: A tésztát kiolvadás után, lisztezett felületen fél cm vastagságúra nyújtom, kiszúrok belőle 20 db csillag formát. Ügyelve a legtakarékosabb anyagfelhasználásra. (A leeső maradékok is megsüthetők.) A kiszúrt formák közepére ásványvizes kupakkal egy jelölő kört nyomok, úgy hogy ne lyukasszam ki a tésztát. Sütőpapíros forró, előmelegített sütőbe dugom, 200-220 fokon sütöm, 10-12 percig. (Színét figyelem...)
Ha megsültek a csillagok, rácsra teszem őket, az ujjammal a jelölt kört benyomom, így alakul ki az üreg a tölteléknek. Hűlés után töltöm és megszórom reszelt sajttal.
A töltelék így készül: A krémsajtot kikavarom tejföllel, borsot tekerek bele, hozzáadok ízlés szerint a reszelt sajtból és aprított snidlingből. Habzsákkal töltöm be a formákba.






Ötletadó: Lajos Mari

3 megjegyzés:

  1. Amindenit! :)Ez aztán finom lehet. Imádom az ilyen egyszerű és finom falatokat, csak ilyen kiszúróm nincs, így kénytelen leszek máshogy megoldani. Szuper a sajtrkém receptje :)

    VálaszTörlés
  2. Azt a mindenit, de jól néz ki

    VálaszTörlés
  3. Ami,
    a leveles tészta használata igen kényelmes.
    Bármilyen formával megoldható, akár kör, virág stb.

    Bianka,
    köszi:)

    VálaszTörlés