2011. január 5., szerda

Tojásfaló egérke




A zsiradékban sütött ételekről már nyilatkoztam, (fánk, lángos és társaik), nem igazán szoktam készíteni, valahogy nem vagyok velük jó barátságban. Nem volt  mindig így, tizen-huszonévesen még nem volt gondom, bármit ehettem, akkoriban az egérkét is gyakrabban készítettem. Egy ideje már  motoszkált a fejemben, hogy készíteni kellene  ilyen fánkot, valami oknál fogva megkívántam. Mivel rengeteg tojás felhalmozódott itthon, most eljött az ideje a sütésnek. Horváth Ilona receptjét szoktam használni. A formáját tekintve, az első adag kissé amorf lett, a végére viszont egész belejöttem, szép gombócok sikerültek.
Fahéjas porcukorral hintettem meg. Kakaó szórással is szokták, úgy is fincsi.


Tényleg, miért hívják ezt az édességet egérkének? Van valakinek információja erről?





Hozzávalók:

fél liter liszt
fél liter tej
6 db tojás
csipet só
2 -3 ek cukor
olaj a sütéshez
szóráshoz fahéjas porcukor


Elkészítés:


Egy lábasban, csipet sóval felforralom a tejet, beleszórom a cukrot. A kimért lisztet lassan belecsurgatom, közben kevergetem, hogy ne legyen csomós, mindezt kis lángon. Leveszem a tűzről és egyenként belekavarom a tojásokat. Forró olajba szaggatom kanállal, próbálkozva gombóc formát kialakítani. (Két kanál segítségével  talán egyszerűbb.) Közepes lángon sütöm, hogy átsüljön belülről is a tészta, ne csak hirtelen barnuljon meg. Papírtörlőre szedem a megsült fánkokat, és ha kicsit hűlt, fahéjas porcukorral megszórom.

Nem kell megijedni, egy sűrű, nehezen kavarható lisztes, tejes keveréket kapunk, a tojás fog rajta lazítani. Alaposan ki kell dolgozni. Lehet fakanállal, ha valakinek nem bírja a keze, akkor kézimixerrel, a dagasztó spirál segítségével. Ha forró olajban, egyenletesen sül, megnő a tészta és könnyű fánkokat kapunk.


14 megjegyzés:

  1. Anyukám mindig a panírozásnál megmaradt tojásból készített egérkét vasárnaponként. Fahéjas purcukorral megszórva faltuk a húgommal.

    VálaszTörlés
  2. Szeretem az ilyesmit, finom lehet! Fahéjas porcukorral, nyami!

    Csak az az olajban sütés ne lenne, és az utána órákig olajszagban úszó lakás... Csak emiatt van, hogy én is ritkábban csinálom a hasonló jellegű dolgokat. :)

    VálaszTörlés
  3. Azért egérke mert nem mindíg, sőt, ritkán lesz szép gömbölyű, hanem elnyújtott lesz kicsi farkincával. Én nem is törekedtem a gömbölyítésre, egérkének jobban szerették a gyerekeim :-))))

    VálaszTörlés
  4. Igencsak guszta! :)
    /amúgy én sem vagyok oda az olajban sült tésztákért, kiv. a lángost, de ezt annyira finomnak tűnik :)/

    VálaszTörlés
  5. Hogy én ezt mennyire imádtam gyerekkoromban, nagymamám sütötte rendszerint! :) El is mentem gyorsan!

    VálaszTörlés
  6. Ezt én is gyakran készítem, nagyon szeretjük. De én teljesen tojásmentesen csinálom. Anno én is Horváth Ilonánál olvastam és először tojással készítettem. Aztán rátaláltam az indiai konyhában ugyanerre, csak teljesen tojásmentesen, sütőporral. Próbáld ki Thrini, sokkal finomabb, mert irtó könnyű és ropogós lesz, sőt. Órák múlva is ropogós marad. Azóta csak tojás nélkül süt9öm. Nálam is egérke néven fut, hogy stílusos legyek... :)) És igen, farkincája van, mert ahogy beletesszük az olajba, ahogy cseppenik a kiskanálról, farkincát növeszt. :)

    VálaszTörlés
  7. Családi tűzhely,
    ó, régi szép idők!! :)

    Szemi,
    igen, néhányszor már átbeszéltük, hogy az olajszag kellemetlen, de néha el kell tűrni. :)

    Ottis, :)

    Alterego,
    legközelebb nem göröcsölök a gömbölyítéssel. Egyébként tényleg, az egyik a fotón mintha farkincás lenne. :)

    Ami,
    régen én is imádtam a lángost, jó tejfölösen, fokhagymásan.... Ma már mellőzöm. :(

    Elif,
    próbáld ki, közben emlékezz a nagymamidra! :)

    Duende,
    megnézem nálad az egérkét. Ha tojás szegény időszakom lesz, akkor főleg kipróbálom anélkül. :)

    Bianka,
    későn jöttél. :)

    VálaszTörlés
  8. Guszta nagyon! És egy kis "incifincit" nagyon megkóstolnék :)

    VálaszTörlés
  9. Thrini írj nekem mailt a blogomból a Kapcsolat oldalról lécci.

    VálaszTörlés
  10. alterego - val egyetértek. Ugyanezt szerettem volna én is írni. Az én nagymamám mindíg kanállal szaggatta a tésztát a zsírba (mert akkor még olaj nem volt), s a kanál végéről mindig elcsúszott egy kis tészta, egy olya egérfarkincányi :))) Guszta, de én sem merek olajban, zsirban sütötteket enni. Nincsenek jóban a belsőimmel :))

    VálaszTörlés
  11. Nálunk nem egérkének hívják, de van benne valami. :D Majdnem így készítem én is, csak általában kakaósan, de fahéjjal is nagyon szeretjük.

    VálaszTörlés
  12. Nálunk is egérke, és eszem mindennel amivel érem. :) Olyan ez nálam, mint a bukta.
    Bárhol, bármikor, bármennyit! :)

    VálaszTörlés