2010. október 22., péntek

Egy tál gombóc

Anyukámtól tanultam főzni, és Horváth Ilonától. Amikor megvettem első lakásomat, és saját háztartásom lett, még nem volt mobiltelefonom. Egyáltalán nem volt telefonom. Ha valamit nem tudtam a főzéssel kapcsolatban, nem volt lehetőségem telefonos segítséget kérni, így maradt a szakirodalom, konkrétabban H.I. receptes könyve. Anyukámtól kaptam a szakácskönyvet, eléggé romos állapotban van már, sokszor elővettem és még ma is előveszem. A hátlapja már leesett, a lapjai széthullottak, de nem válok meg tőle. Nem főztem még végig a teljes tartalmát, de nagyon sok mindent abból készítettem és készítek. Mint pl. a szilvásgombócot is. Nálunk a gombóc nem gyakori étel. Elég időigényes elkészíteni, el lehet vele babrálni, viszont a fiúk nem laknak jól vele, úgyhogy valami tartalmas leves mindig kell elé.
Ma volt időm, rászántam magam és hozzáfogtam gombócolni. Közben beugrott a barátnőm, akit megkínáltam vele, (bár szabadkozott, hogy nem kér). Teljesen el volt ájulva, hogy milyen finom, mennyire pillekönnyű a tésztája. Tényleg nagyon fincsi lett, a házi szilvalekvár is fokozta az ízélményt!
Az eredeti recepthez képest annyi az én változtatásom, hogy fele-fele arányban használok rétes és finom lisztet.




Hozzávalók:
1 kg krumpli (bruttó súly)
12,5 dkg rétesliszt
12,5 dkg finomliszt
1 tojás
3 dkg zsír

tölteléknek: 
kemény, házi szilvalekvár

forgatáshoz:
zsemlemorzsa
 fahéj ízlés szerint
cukor ízlés szerint
zsír

Elkészítés:
Az alaposan megmosott krumplit héjában megfőzöm. Én kuktában szoktam, hamarabb elkészül. A megfőtt krumplit kihűtöm, meghámozom, majd áttöröm. Hozzáadom a sót, zsírt, lisztet és összegyúrom a tojással. Lisztezett felületen kinyújtom fél cm vastagságúra, téglalap alakúra szabom (tehát levágom a nyújtás eredményeként  kapott szabálytalan széleket, abból nudli lesz) és feldarabolom. 6*4, azaz 24 db négyzetet vágok. Mindegyik négyzet közepébe teszek egy púpos teáskanál szilvalekvárt, a négy sarkát középen összefogom és gombóccá formálom. Közben vizet teszek fel egy lábasban forrni, sót szórok bele, majd két adagban kifőzöm a gombócokat. Ha feljönnek a víz tetejére, még hagyom őket a vízben pár percig, majd szűrő kanállal kiszedem. Közben megpirítom a zsemlemorzsát zsírban, hagyom langyosra hűlni. Megszórom  cukorral és fahéjjal, és a megfőtt gombócokat megforgatom benne.
A maradék tésztát  összegyúrom, egy nagy kígyóvá formálom, ujjnyi széles darabokra vágom és nudlikká sodrom. Ugyanúgy kifőzöm, mint a gombócokat, szintén zsemlemorzsában átforgatom.


15 megjegyzés:

  1. Thrini, ez valami csodás ! A képek is szuperek.

    Nekem a szilvás gombóc az egyik kedvenc kajám, ennek ellenére még sosem csináltam. Egyrészt pont azért, mert macerás, másrészt azért, mert anyu még mindig megcsinálja. :))
    Mindig annyit készít, hogy abból aztán tudjon küldeni nekünk is. Én a prézliset, férj a mákosat szereti.

    VálaszTörlés
  2. Szemi,
    24 db lett belőle, + nudli. Hárman + vendég nem bírtuk megenni. De hidegen is finom, az esti zenei műsor nézése közben még be-bedobunk egyet-egyet. :)
    Látod, ha közelebb lennél ezzel is megkínálnálak. Bár nem szilvás, csak szilvalekváros. :))

    VálaszTörlés
  3. Aztaaa, ez valami csodás!...és, hogy én mennyire szeretem a szilvalekváros gombócot!
    A nagymamám is úgy szokta, hogy gombóc és nudli :)

    VálaszTörlés
  4. Anyukam is ugy kesziti mindig, hogy egyszerre van gomboc es nudli. A kepek csodasak, mint mindig!

    VálaszTörlés
  5. Húúú, de csodás gombócok, jó sok lekvárral, pont így szeretem.Látom te is H.I.szakácskönyvéből tanultál főzni. Nekem is már teljesen szétesett. Most láttam a tv-be, hogy megint lehet kapni az első kiadást is.

    VálaszTörlés
  6. ÁÁÁÁ IMÁDOM
    Kedvencem, csodás lett

    VálaszTörlés
  7. Gombóc sok töltelékkel és feltétlenül nudlival:)

    VálaszTörlés
  8. Csibe,
    én a nudlit egyébként leges-legjobban akkor szeretem, ha a prézli sós rajta. De most nem úgy készült.

    Jade,
    köszi. :)

    Elif,
    és főleg finom!! :)

    Gizike,
    igen, a töltelék mennyisége nagyon fontos. Ne csak a tésztát együk...
    Horváth I. nálam alapmű, Anyukám tanácsait kiegészítette, a kettő együtt kerek egész. Minden kezdő háziasszonynak csak ajánlani tudom.

    Bianka,
    nekem inkább a lekváros a kedvencem, a szilvásnál jobban szeretem.

    Családi tűzhely,
    egyetértünk. :)

    VálaszTörlés
  9. A legszamárfülesebb szakácskönyvem a Horváth Ilona.Az első amit megvettem, amikor önálló lettem. Szerintem nem is lehetett akkor még mást kapni :)

    VálaszTörlés
  10. Nagyon guszta! Én is nagyon szeretem, de ritkán állok neki, pedig annyira nem is macerás. :)

    VálaszTörlés
  11. Thrini, csak ne csigázz, mert még a végén odaköltözöm hozzátok! :))

    Nekem jöhet lekvárral is, szilvával is, anyu szokta még sárgabarackkal is tölteni. Mindenhogyan finom! A núdli is jöhet, én azt is porcukrosan szeretem...

    VálaszTörlés
  12. Piszke,
    mielőtt kaptam ezt a H.I. okosítót, én már gyűjtöttem a szakácskönyveket, nem tömegesen, csak módjával. Az első munkahelyemre mindig hoztak árulni könyveket és akkor vettem a "négy alapíz" részeit, illetve néhány süteményest. Ilyen árak voltak, hogy 17 Ft, 26 Ft. :)
    De ilyen átfogó jellegű, ami tényleg nagy segítséget adott a kezdő háziasszonyoknak, sztem is a "Horváthilonás" volt.

    Egycsipet,
    inkább időigényes -a több munkafázis miatt-, mint nehéz feladat.

    Szemi,
    :)
    Érdekes, sárgabarackkal még nem készítettem. Sőt sárgabarack lekvárral sem, mert nincs olyan igazán kemény, sütés-főzés álló barack lekvárunk.

    VálaszTörlés
  13. Jaj ez de finom! És régen készült nálam, most adtál egy jó ötletet!

    VálaszTörlés
  14. Moha,
    örülök, ha ötletet adtam. :)

    VálaszTörlés