2010. október 23., szombat

Megint gombóc

Tegnap megfőztem egy egész csirkét levesnek. Tudtam, hogy nem fog elfogyni az összes főtt hús, nem bántam, mert tervem volt a maradékkal. Viszont a leves nagyon finom lett így, hogy minden résznek belefőtt az íze. De nem húslevesként végezte, hanem kapott egy kis tejfölös habarást, babérlevelet és egyéb ízesítőket. Tulajdonképpen egy becsinált leves lett belőle. A két egész combot, két mellet és fél farát kicsontoztam, ledaráltam, abból készültek a currys golyócskák. Volt itthon egy zacskó salátamix, készítettem egy csípős szószt, sütöttem pitát. Ezt ettük ma.



Currys csirkegombócok:

Hozzávalók:
40 dkg főtt csirkehús (csontozott súly)
2 kk. currypor
1 tk mustár
őrölt kömény ízlés szerint
frissen őrölt bors ízlés szerint
2 tojás
1 szelet kenyér (tejben vagy vízben megáztatva és kinyomkodva)
fél lilahagyma

sütéshez zsiradék

Elkészítés:
A lebőrözött, kicsontozott húst ledarálom, fűszerezem, sózom. Hozzáadom a mustárt, a megáztatott és kinyomkodott kenyeret, az apróra reszelt hagymát és a tojást, majd összegyúrom.
16 db gombócot formázok belőle és megsütöm forró zsiradékban.

Felhasználása sokoldalú lehet, nálunk pitában végezte, de bármilyen körettel finom.

7 megjegyzés:

  1. Hú de guszta! :) És a szilvalekváros gombócok is... Idén nem is készítettem, valahogy a nagy szilvabefőzésben elmaradt a szilvás gombóc... De majd lesz lekváros! :)

    VálaszTörlés
  2. Jaj de nagyon jól néz ki! :) így vacsi után is le tudnék még gyűrni egy ilyen pitás szendvicset... :)

    VálaszTörlés
  3. Isteni néz ki. És legyen ésdes, sós vagy húsos gombócból sosem elég :)

    VálaszTörlés
  4. De jó, nagyon tetszik! Recept feljegyezve, nálunk is van, hogy megmarad a levesből a hús, annak ellenére, hogy mártás is készül :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon tetszik nekem is, guszta nagyon!

    VálaszTörlés
  6. Ez valami isteni lehetett!!! Nagyon ötletesen megoldottad az ebédet. Már a szilvalekváros gombóc is elvarázsolt, na de ez......Szívesen ebédeltem volna ma is nálad.:)

    VálaszTörlés
  7. Éhes lettem, nem kicsit, hanem nagyon! Kettő dugig töltött pitát be tudnék falni.:)

    VálaszTörlés