2010. október 29., péntek

Tök (jó)pofák


A halloween az angolszász országokban a boszorkányok, kísértetek és egyéb szellemek ünnepe október 31-én.
A töklámpás lett az idők folyamán a halloween legfontosabb jelképe. Az angol egyenes fordítás „carved pumpkin”. Az ilyenkor használt, kivájt, vigyorgó töklámpás angol nyelvterületen elterjedt neve: Jack O’Lantern. A történet szerint nevét egy Jack nevű részegestől kapta, aki az ördögtől olyan ígéretet csikart ki, hogy lelke nem fog a pokolra kerülni. Jacket viszont a mennyországba sem fogadták be. Az ördög egy széndarabot adott Jacknek, amit ő egy marharépába rakott lámpásnak. Azóta Jack lelke ennek a lámpácskának a fényénél keresi nyugvóhelyét. Amerikában az eredeti marharépát a jóval látványosabb tök váltotta fel.

Amerikában halloweenkor az ajtó előtt jelmezbe öltözött gyerekek jelennek meg, akik Trick or treat!, szabadon fordítva: „Cukor vagy bot!” („Cukrot vagy csínyt!”) kiáltással szólítják fel a lakókat állásfoglalásra. Elméletileg a szerencsétlen ajtónyitónak van lehetősége „botot” választani – a következményekkel együtt. Általában a gyerekek édességet kapnak, a felnőttek pedig jót szórakoznak. Amerikában általában baráti társaságban jelmezbált rendezve ülik meg ezt az ünnepet. A halloween nagyon fontos ünnep Amerikában. Ezzel ellentétben a szülők nem engedik ki gyermeküket, mert félnek a várható következményektől. Az utóbbi időben ugyanis megnőtt Halloween-kor az eltűnt- és megölt gyermekek száma. Így ez az ünnep, az előző 10 évhez képest, nagyon sokat vesztett a jelentőségéből.

Európában a halloween sokáig feledésbe merült. Néhány helyen elvétve jelmezbe öltöztek és tökdíszeket helyeztek el a lakásban, de ez a szokás is hanyatlóban volt. Az utóbbi években azonban a halloween ünneplése ismét visszatért, valószínűleg a népszerű amerikai ponyvakultúra (képregények, filmek) nyomán. Az utóbbi években Magyarországon egyre több helyen ünneplik meg. Az iskolákban beöltöznek a gyerekek és cukrot osztanak az osztályokban. Több helyen partikat rendeznek; az udvart, a házat túlvilági hangulatúvá varázsolják, majd különféle jelmezekbe öltözve mulatoznak. Népszerű szórakozás ilyenkor az almahalászat, melynek célja egy vízzel teli vödörből szájjal kiszedni az almát.

(Mindez innen)


Egy régi újságból néztem ki ezeket a sütiket, de vártam a sütéssel az aktualitásáig. Első próbálkozásom, fogom még tökéletesíteni. Az íze isteni a narancsos beütéstől, de nagyon törékeny a tészta, szerintem változtatni kell az arányokon, kevesebb vajjal kellene készíteni. Talán a 3:2:1 arányt kell majd kipróbálni, vagy valamelyik bevált omlós tészta receptemet. A krém viszont nagyon finom. Majdnem, hogy tökéletes. Persze minden ízlés kérdése. Egyébként ugyanezt a receptet egész véletlenül megláttam a Goodfood-on is. Melyik az eredeti nem tudom, de egyik sem jelöl meg forrást.

Halloween estéig még van idő kipróbálni, szerintem a gyerekek örülnének a sütögetésnek.




Hozzávalók:
14 dkg vaj
18 dkg liszt
5 dkg cukor
1 narancs héja

5 dkg cukor
1 ek narancslé

10 dkg mascarpone
3 dkg étcsoki
1 ek méz

Elkészítés:
A lisztbe szórom a cukrot, hozzáadom az -alaposan megmosott- narancs lereszelt héját. Hozzáteszem a kis kockákra darabolt vajat és gyorsan összegyúrom. 1 órára hideg helyre teszem.

A csokit megolvasztom, hozzákeverem a mascarponéhoz és teszek bele 1 ek mézet, kikavarom kanállal. Félreteszem felhasználásig.

Az 5 dkg cukrot 1 ek frissen facsart narancslével kikavarom.

A tésztát kiveszem a hűtőből, lisztezett felületen kinyújtom kb. 3 milliméter vastagságúra. 8 cm átmérőjű köröket szaggatok ki belőle. (Nekem 22 db-ot sikerült, úgy, hogy a leeső tészta darabokat újra összegyúrtam.)

A körök felét hagyom békén, a másik felét, azaz 11 db-ot megformázok töknek. Késsel vágok rá szemet, orrot, szájat és hosszában rajzolok rá csíkokat. A tök csummát egy kis darab tészta odaragasztásával alakítom ki. Sütőpapíros tepsire rakom a tésztát, majd a tökpofákat lekenem a narancsos mázzal. 180 fokon sütöm, kb. 8-10 percig. Óvatosan veszem ki a tepsiből, egy süteményes lapáttal alányúlva, mert nagyon törékenyek, főleg melegen. Ha kihűltek a lapocskák, összeragasztok krémmel egy sima kört egy tökpofával. 11 db süti lesz ebből az adagból (összeragasztott mennyiség).



 Elég félelmetesek?

Recept: Magyar konyha/2005.

14 megjegyzés:

  1. Tökjó fejek ezek a tökfejek! :))

    VálaszTörlés
  2. Tökpofát vagy "csínyt?!!!
    Haláli jó fejek ezek a tökfejek :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon félelmetesek!!:))) Így, ha a közeledbe laknék, gyorsan meg is enném mindet, hogy ne féljen senki tőlük.:)))
    Nagyon ötletes vagy!!!

    VálaszTörlés
  4. Félelmetesen jók.:)) Ilyesfajta recepttel én is szemeztem, csak ez a fránya betegség közbeszólt. Nem baj, jövőre is lesz Halloween, érdemes gyűjteni az ötleteket.

    Biztos, hogy a vaj lett sok, attól olyan omlós. A 3:2:1 arány szerintem jobban be fog válni. A krém viszont már így olvasva is mesés lehet.:)

    VálaszTörlés
  5. Nekem is nagyon tetszenek a kis tökfejek:)

    VálaszTörlés
  6. Tök aranyosak vagytok, köszönöm a tök jó hszólásokat! :))

    VálaszTörlés
  7. Nagyon félelmetesek! :))
    De azért szívesen bekapnék belőlük párat!! :))

    VálaszTörlés
  8. Elkészítettem! :) A tölteléket viszont megváltoztattam, sütőtökpüré-sárgabarackdzsem-méz-fahéj keverékével töltöttem meg - olyan cukin kibuggyannak a lukak közül! Finom!

    VálaszTörlés
  9. Itarrita,
    hűűű izgi a tölteléked! Ezek szerint boldogultál a tésztájával... Örülök. :)

    VálaszTörlés