2010. november 30., kedd

a készülődés

Tegnap utaltam rá, hogy elkezdődött az ünneprehangolódás, előkerülnek a karácsonyi dekorációk, a kopogtató, asztaldísz és társaik. Ugyanakkor böngészem a recepteket, tervezem a menüt, a sütiket. De nem csak kellemes oldala van a készülődésnek, van bizony munka is. Pl. a diótörés. Már a néhány napja törtem egy nagyobb adagot, de használtam is belőle, illetve a férjem is mindig lopkodja, tehát inkább fogy a tisztított mennyiség, mint szaporodik. Ma egy újabb adagot törtem, aminek megint meg van a sorsa, illetve sütibe is használtam el. Úgyhogy jelenlegi raktárkészletem ismét minimális, ezért úgy tűnik a következő napok fix programja meg lesz. Van egy diófánk, ami valamennyit mindig terem. Egy hibája van szegénykémnek, nagyon kemény a héja a termésének. Csak kalapács alkalmazásával tudok hozzáférni a diógerezdekhez, viszont akkora erővel kell rácsapni a héjra, hogy szinte belepaszírozom a belet. De nem adom fel, el kell használni, azért terem. Viszont a tesómtól szoktam kapni minden évben egy láda szuper vékony héjú diót, amit gyerekjáték megpucolni. Ahhoz már diótörő kézikészüléket használok, sokkal jobban haladok vele. Sajnos ősszel, amikor még a fán, vagy alatta volt a termés, nagyon sok eső esett, és ez meg is látszik a dión. Viszonylag sok rossz van benne. Évek óta nem kellett vásárolnom diót, az ünnepekre illetve egy két hétköznapra sütött sütihez elég szokott lenni a megtermett mennyiség.


Ti hogy álltok a díszítéssel és egyéb feladatokkal? Diótörésben van sorstársam? (A balkezemen a bontóujjamon úgy fáj már a köröm. :))


9 megjegyzés:

  1. Thrini!
    Nekem nem kell diót törni, anyósomtól szoktam kapni. Isten tartsa meg jó szokását.
    Ma 10 tepsi mézeskalácsot sütöttem délután, kb. 150 db-ot, egy óvodának tett felajánlásom alkalmából :-))
    Ezt még be kell írókázni, többek között ezt fogják árulni a karácsonyi vásáron, a befolyt összeg az óvodának megy :-))

    VálaszTörlés
  2. Gesztenye,
    hűha, akkor ma volt dolgod. :) Szép cselekedet, hogy segíted az óvodát.
    Anyódod pedig tényleg tartsa meg jó szokását! :)

    VálaszTörlés
  3. A diót venni szoktam :o ...egy kolléganőm édesanyjának rengeteg van, szép nagy szemű :)
    de szívesen szerzem be a piacon is idős kis nénikéktől :)...így csak lelkiekben tudok diótörés ügyileg veled lenni :))

    VálaszTörlés
  4. Nekem nincsen diófám, de szinte minden évben kapok valamennyit a barátoktól. A diótörés közös családi program nálunk. Két hete már törtünk egy adagot, de mivel nálunk is sok a lopkodó, már igen csak fogytán van a készlet.

    VálaszTörlés
  5. Bár lenne diófám! :) Én a piacon veszem néniktől, kipucolva. Nem is hoznak másképpen, héjas diót nem is lehet kapni nálunk.

    VálaszTörlés
  6. Én is pucolva veszem.
    Hős vagy hogy töröd

    VálaszTörlés
  7. Csibe,
    a lelkitámasz is jól jön! :) Egyébként nem vészes meló ez, csak sziszi-fuszi, és mindig találnék helyette valami érdekesebbet! :)

    Cs.T: míg kisebb volt Gyermekem segített, mostmár nem igazán. Legutóbb a fokhagyma pucolás volt családi program, akkor is folyamatosan puffogott. Ilyenek a tinédzserek!

    Duende,
    szerintem nem árulnak héjasan diót, legalábbis én még nem találkoztam vele. A diófánkat szeretem, jó árnyékot ad, a gyerekek szerettek felmászni rá, imádják a madarak, a legcsúcsán szívesen dalolnak. Viszont a levelét nem szeretem ősszel összegereblyézni. Remélem még sokáig fog élni!

    Bianka,
    nincs más választásom! :) Mondom a fiúk elkerülnek, mikor aktuális ez a munka! Ha jó idő van a szalonnasütő műkövén püfölöm a diót kalapáccsal, hidegben a konyhapultot foglalom el, akkor viszont minden tele van a héjával!

    VálaszTörlés
  8. A mi régi diófánkon is ilyen nehezen pucolható dió termett, mindig megkínlódtam vele, ha valami diós sütit akartam sütni.

    Sajnos ki kellett vágni, az új még csak pár szemet terem, így az utóbbi három évben pucolt diót vettem. Tavaly fillérekért, mert olyan sok volt, az idén drágán is alig tudtam szerezni, mert olyan kevés volt. A jégeső megtette a magáét.
    De azért így pucolt formájában sokkal gyakrabban nyúlok felé, az biztos. :))

    VálaszTörlés