2010. július 23., péntek

Hideget, citromosat


                            


Erre a desszertre a legrosszabb indulattal sem lehet azt mondani, hogy macerás és ilyen melegben nincs kedvem elkészíteni. Valami ilyesmit kívántam, gyümölccsel. De sajnos nem láttam abban az üzletben, ahová lehetőségem volt bemenni, semmilyen normális és bizalomgerjesztő gyümölcsöt, úgyhogy gyorsan átgondoltam, hogy s mint tovább. Láttam, hogy van citromos joghurt, s tudtam, hogy már megvan a megoldás. Vettem még két lime-ot és teljes megelégedettséggel tértem haza. Egyébként ez egy közismert joghurttorta receptje,(amit nagyon régen nem készítettem már) kihagyva belőle az összes cukor.



Hozzávalók:

4 db citromos joghurt (Danone activia)
fél doboz natúr joghurt (175 g-os fele)
1 kisebb lime kicsavart leve
2 dl tejszín
1 cs étkezési zselatin (2 dkg)


Elkészítés:

A joghurtot egy edénybe teszem, elkeverem benne habverővel a zselatint és lassú tűzön felmelegítem. Fontos, hogy ne forrjon fel!!!
Langyosra hűtöm és beleöntöm a tejszínt és limelevet. Poharakba töltöm, teljesen kihűtöm és hűtőszekrénybe teszem fogyasztásig.
Pohárból vagy tányérra borítva is fogyasztható. Ha ki akarjuk majd borítani, akkor vízzel kiöblített pohárba töltsük, úgy könnyebben kicsúszik majd a tányérra.
Nekem négy fagyis pohárra való adag lett belőle, a poharak 3 dl-esek, de nem lettek tele.

Megjegyzés: Megkóstoltam a citromos joghurtot és úgy gondoltam elég édes, nem kíván több cukrot. Ha natúr joghurtból készítjük, akkor több limelé vagy citromlé kell bele és mehet hozzá cukor is. Egyébként mindenki maga döntse el, mennyire kívánja édesre készíteni.
Kb. 2-3 óra alatt teljesen megszilárdul.

6 megjegyzés:

  1. Thrini, ez nagyon tetszik! Igazi hűsítő, nyári desszert. Tökéletes! Egész biztosan ki fogom próbálni, csak kapjak lime-ot.

    A képeid pedig most is gyönyörűek!

    VálaszTörlés
  2. Ja igen, és egy kérdés: milyen zselatint használsz?
    A zselatinokkal kicsit hadilábon állok...

    VálaszTörlés
  3. Szemirámisz,
    köszönöm. :)
    Fagyihoz helyett ezt választottam inkább, mert -gép hiányában- nem volt kedvem a kavargatáshoz. Lime helyett jó a citrom is, csak akkor másképp alkalmazod a cukor arányokat.
    Nálunk még meleg van és nem igazán vagyok éhes, inkább ilyesmi csúszik.

    VálaszTörlés
  4. Nem tudom nálatok milyen lehet kapni? Ez egy -ha jól emlékszem Lucullus nevű, Penny-ben árulják, sima étkezési zselatin. De a Horváth Rozi féle is jó. A tortazselét nem ismerem, ami pici zacsiban van.
    Zselatin lapot sem szoktam venni, mert ezt szoktam mindig használni és tudom, hogy ez kb. mennyi folyadékhoz elég.

    VálaszTörlés
  5. Juj, de finom lehet!
    A hűsítő záporon már túl vagyunk, de egy adagot szívesen bevállalnék!

    VálaszTörlés
  6. Hű még tegnapig nekem is ilyen kellett volna, de ma már itt a rossz idő, de elmentem, mert csodás finomság

    VálaszTörlés