2010. augusztus 21., szombat

Paradicsomlé

Ma leszedtem az összes paradicsomot a kertben, teljesen tönkrementek a tövek, nem bírták a klímát az idén. 4,5 kg sikerült betakarítanom az ivóléhez. Ebből a mennyiségből szemmérték alapján kb. 1,5-1,8 l lett.
Egyelőre nem fűszereztem, de fogom, mert egyrészét lehűtve megisszuk, illetve készítek holnap egy levest.



Elkészítés:
A paradicsomokat alaposan megmosom, felszeletelem, kivágom a nem oda illő részeket, pl. sérült területek, csumma.
Beleteszem egy lábasba, -jelen esetben 6 literes, vastag aljú edénybe- és közepes lángon melegítem. Időnként megkavarom, a fakanállal nyomkodom a paradicsom darabokat, hogy minél jobban összetörjön a húsa. Ha a héja összekunkorodik (kb. másfél óra nálam), akkor lehet hozzáfogni a paszírozáshoz.  Egy nagy méretű fémszűrőbe merőkanállal adagolom és fakanállal folyamatosan keverem, hogy a héja és a magok bentmaradjanak a szűrőben, viszont a sűrítmény, lé átfolyjon  az edénybe. Az átpaszírozott levet még egyszer felforralom és kész.
Ízesítése sokféle lehet. Mindenképpen kell bele só, cukor. Mehet hozzá bazsalikom, rozmaring, zellerzöld, petrezselemlevél, fehérbors. Attól függően mi készül belőle.



Folyt. köv.

3 megjegyzés:

  1. Csodásak ezek a képek! Gyönyörű ez a szín, a paradicsomok... Bámulatos! :))

    VálaszTörlés
  2. Én is imádom a paradicsomot. Nagyon klasszak a fotók! Nekem néhány folyton növő fajtám van. A felsorolt fűszerek közül melyiket fogod használni? Én személy szerint a bazsalikomot választanám:)

    VálaszTörlés
  3. Felhőlány,
    köszönöm. :)

    Tűzpadka,
    bazsalikom 100 % lesz benne. Nagyon szeretem, már az illatától is odáig vagyok.
    Folyton növő fajta?? Hú, az remek lehet. Jövőre utánajárok, hol tudok beszerezni olyat.

    VálaszTörlés