Nem akarom a kedélyeket borzolni, illetve tudományos cikket sem szeretnék írni az egészséges táplálkozásról. Egyszerűen arról van szó, hogy megígértem Gyermekemnek, hogy készítek hamburgert. Mindennap megenné a helyi büfékben, de naná, hogy nem engedem. Nem mondom, hogy időnként nem vehet, sőt még nagyon-nagyon ritkán (4-5 évente) én is eszek. Bár a gyrost pitában jobban szeretem és azt én is sűrűbben bedobok ebédre.
A lényeg: a saját magunk sütötte zsemle tuti rendben van, ennél már csak akkor lehetne tökéletesebb, ha tk. lisztből készülne. A hús mamáék tenyészetéből való, a zöldségek mind-mind saját termés.
Annyira jól sikerült, egymás után sorra fogytak a töltött bucik. A Férjem is elégedett volt! :) Először sütöttem ezt a zsemlét, Limarának köszönet érte.
A húst lapockából állítottam össze, zöldfűszeresen, formázási ötletért Egycsipethez fordultam. Neki is köszönöm a hasznos tanácsokat!
Hozzávalók:
A zsemléhez:
30 dkg liszt (20 dkg finom, 10 dkg rétes)
1 dkg élesztő
1 dl tej
1 ek cukor
fél tk. só
5 dkg tejföl (nem volt itthon joghurt)
2 dkg olaj
1 kisebb tojás+1 sárga a kenéshez
szezámmag
A húspogácsához:
35-40 dkg sertés lapocka, apróra darálva
1 tojás
zöldfűszerek (bazsalikom, petrezselyemzöld)
cayenne bors
só
őrölt kömény
frissen őrölt bors
Belevalók még:
lilahagyma
paradicsom
füstölt, szeletelt mozzarella
zöld levelek igény szerint (saláta már nincs a kertben, ezért petrezselyemlevél került bele)
A szószhoz:
tejföl
majonéz
só
cayenne bors
Elkészítés:
A lisztet, cukrot, sót, tejfölt, olajat, langyos tejet, tojást, élesztőt beleteszem a kenyérsütő üstjébe és összedolgoztatom. Kelesztő tálban duplájára kelesztem. A tésztát 5 részre osztom és megformázom őket. Sütőpapíros tepsire teszem és hagyom pihenni még 20-30 percet. Ha ismét megkeltek lekenem pár csepp tejjel elkevert tojássárgával, megszórom szezámmaggal. 180 fokra előmelegített sütőben sütöm 18-20 percig.
Az apróra darált húst összekeverem a zöldekkel, a fűszerekkel, sóval és tojással. Olajozott tálcán kilapítom kb. 1 cm vastagságúra és egy vastag falú pohárral (nincs fánk szaggatóm, megfelelő méretű) kerek pogácsákat szaggatok, jelen esetben 5 db-ot. Olajon serpenyőben, forgatva megsütöm.
A szószhoz összekeverem a tejfölt, majonézt, sózom, cayenne borsozom.
A bucikat kettévágom, igény szerint megy rá zöldlevél, ráteszem a húst, arra jön a szósz, rá a sajt és legfelülre a paradicsom, hagyma . Mi így szeretjük.
Nem mondom, hogy gyorsan megvan, a dagasztás, formázás, sütés, húsdarálás, pogácsázás, sütés, zöldséghámozás, szeletelés, mind-mind idő. De nem teher nekem. Ha tehetem máskor is készítek, Gyermekem biztosan örülni fog.
Elég jól sikerült:) SZép lett!
VálaszTörlésEz igen, ez hamburger
VálaszTörlésNa, ezért a hamburgerért én is odanyúlnék... :) Határozottan tetszik a petrezselymes ötlet! Nagyon kreatív! :))
VálaszTörlésDoctor Pepper,
VálaszTörlésüdv. nálam és köszi. :)
Bianka,
az ötből egy felet meg is ehettem! :) De abból is meg tudtam állapítani, hogy tökéletes a buci tésztája.
Felhőlány,
:))
Nagyon szuper lett!
VálaszTörlésDe szépek! ...és mennyire megennék egyet!
VálaszTörlésA hamburger finom. De a gyorséttermi csupa műanyag. Csodaszépek lettek.
VálaszTörlés