2010. március 31., szerda

Burgonyalepény hagymásan, szárzellerrel


Azt mondják, a spanyol tortilla tulajdonképpen egy omlett, én burgonyalepénynek nevezem. Köretként tálaltam, felhasználtam hozzá egy jó nagy méretes szárzeller két darabját. Tudomásom szerint inkább serpenyőben szokták készíteni a tortilla-t, én viszont ismét hasznosítottam kedvenc sütőformámat és sütőben sütöttem. Szerintem így könnyebb elkészíteni, illetve sokkal kényelmesebb. Míg bent kuksolt a lepény a sütőben addig tudtam a főétellel foglalkozni. A tortilla szintén egy olyan étel, aminek rengeteg variációja lehet, számos alapanyagot beletehetünk a krumplin és tojáson, -mint fix hozzávalókon- kívül. Bátran lehet kísérletezni.

Hozzávalók:
5 tojást
40 dkg burgonya
egy közepes fej lila hagyma
10 dkg szárzeller
fehérbors
fél csokor zeller levél
oliva olaj

Elkészítés:
A burgonyákat meghámozom és karikára vágom. Sós vízben megfőzöm és leszűröm. A hagymát félkarikára vágom,  a zellerszárat  feldarabolom. Oliva olajon néhány perc alatt megpárolom. A tojást villával felverem, sózom és fehérborsot szórok bele. A krumplit, a megpárolt hagymát, zellert és feldarabolt zeller levelet összekeverem a tojással és beleöntöm egy kiolajozott 23 cm-es kerámia sütőedénybe. Forró sütőbe tolom, 180 fokon sütöm kb. 20 percig.


8 megjegyzés:

  1. Rengeteget változtak a képeid!
    Egyre jobbak, és jobbak! Eddit sem volt gond velük, de most egy ideje tényleg tökéletesek!:)

    VálaszTörlés
  2. Szepyke,
    köszönöm az észrevételedet! :) Sokat jelent, hogy tudok néha természetes fénynél is fotózni. Hétköznap, este főzök és a lámpafény ront a képminőségen. Speciális elszerelésem nincs, (sztem nem is lesz), illetve nem is igazán értek a fotózáshoz. De minden dícséretnek nagyon örülök!!!! :)

    VálaszTörlés
  3. Finom lehet így zellerrel is! :)
    Egyetértek Szepyvel, tényleg nagyon szép képeket készítesz, le a kalappal! :))

    VálaszTörlés
  4. Hát én ezt eleszegetném főételként is! :)
    Nagyon klassz!!! És tényleg a kép is!

    VálaszTörlés
  5. Szerintem is a burgonyalepény a helyes elnevezés! Ráadásul nagyon jól néz ki, a szárzellertől pedig különleges-tetszik!!

    VálaszTörlés
  6. Egycsipet,
    köszönöm, aranyos vagy!

    Adri,
    nekem is tökéletes főételnek, szeretem az ilyen jellegű kajákat. A fiúk persze örültek a húsnak, amit mellé tálaltam. :)

    Trinity,
    üdv. nálam ismét, jó, hogy benéztél! :)
    Imádom a szárzellert, van még belőle, valamihez hasznosítom.

    VálaszTörlés
  7. Csodálatosan szép fotókat készítesz, ma kicsit visszaolvastam a blogodon is! :)

    VálaszTörlés
  8. Raindrop,
    köszi, és üdv. nálam. :)

    VálaszTörlés