2010. március 26., péntek

Fetával töltött csirke


A töltött csirke készítése nem túl bonyolult feladat, nálunk mégis ritka fogás. A férjem szerint macerás enni. Négy felé szoktam vágni és úgy tálalom. A hagyományos töltelék nálam a csirke mája, főtt tojás, petrezselyem levél, kenyérszelet, zsemlemorzsa, tojás keverék. Ez a töltelék viszont egy másik változat, a fő hozzávaló a feta sajt. A csirke kívül-belül kapott egy oregánós, bazsalikomos fűszerezést, addig pihent, míg elkészült a töltelék, amit habzsákkal nyomtam a csirke hasüregébe. Egyébként bőr alá nem szoktam tölteléket tenni, most viszont nem fért bele mind a belsejébe, ezért a oda is került. Sütőzacskóban sült.


Hozzávalók:
1-1,2 kg-os csirke
2 nagy szelet kenyér
1 tojás
1 csokor petrezselyem levél
kb. 12 dkg feta sajt
fél fej lilahagyma
oregáno (szárított)
bazsalikom (szárított)


Elkészítés:
A csirkét kívül, belül sózom illetve megszórom bazsalikommal, oregánóval. Hagyom pihenni, míg elkészül a töltelék. A kenyeret beáztatom vízbe, majd kicsavarom. Hozzáadom az aprított petrezselyem levelet, az apróra darabolt hagymát, a lereszelt fetát és egy egész toját. Összekavarom és habzsákba teszem, majd a habzsák segítségével betöltöm a csirke hasüregébe. Ha marad töltelék, a fellazított bőr alá is teszek. A  csirke nyílását fogpiszkálóval összetűzöm, hogy nem folyjon ki a töltelék. Sütőzacskóba teszem a csirkét, néhány lyukat fúrok egy vastagabb tűvel a zacsin, bezárom a zárószalaggal a zacsi száját  és 200 fokos sütőbe dugom, 1 órát sütöm. Egy óra leteltével, kivágom a zacskót és még hagyom kb. 10 percig sülni, hogy szép színe legyen a bőrének.

5 megjegyzés:

  1. De jól néz ki! De mivel lehet így elvágni??Lézer?

    VálaszTörlés
  2. Piszke,
    egy hatalmas késsel dolgoztam... A férjem is megkérdezte, mikor hozzáfogtam a daraboláshoz, hogy hozza-e a lézervágót?!

    VálaszTörlés
  3. Én a hagyományos töltött csirkével nem vagyok jó baratságban, így nem is készítek soha. De: ez nagyon megtetszett, főleg, mert nem a kenyéré benne a főszerep. Ha nem is egész csirkén, de pár combon kísérletet teszek vele, hátha lesz egy új kedvencem.:)
    Ismét nagyon szép a fotód!

    VálaszTörlés
  4. Ez felháborítóan gyönyörű! :)
    Mentettem a receptet, mert végre nem egy olyan töltött csirke, amiben máj van.

    VálaszTörlés