2010. május 17., hétfő

Virágzik a bodza



22 évvel ezelőtt kaptam ezt a receptet, de még soha nem készítettem el. Ha keresgéltem a receptjeim között és megtaláltam, elolvastam és tovább őriztem.
Tavaly többször is kaptunk bodza szörpöt ajándékba, de én lemaradtam a virág szedéséről, így saját készítésű italt nem fogyaszthattunk. Ám az idén, néhány nappal ezelőtt, figyelmeztetett Gyermekem, hogy virágzik a bodza. Éppen kapóra jött az ajándékba kapott, nagy mennyiségű virág, (ismét megúsztam a szedést), amiből elkészíthettem a 22 éve lejegyzett szörpöt.  Természesetesen aktualizálva. Citrompótló bogyó helyett citromfüvet használtam, a citrom szeletek helyett pedig a kifacsart levet adtam hozzá.
Finom édes ital lett belőle, már csak a napsütés hiányzik mellé.



Hozzávalók:
3 l víz+2,5 dl
75 dkg cukor+10 dkg
kb. 20 db citromfű levél
10-12 db bodzavirág
2-3 citrom kicsavart leve

Elkészítés:
3 l meleg vízben feloldom a 75 dkg cukrot. A 10 dkg-nyi cukrot megkaramellizálom és felöntöm 2,5 dl vízzel, majd hozzáborítom a többi cukros léhez. Beleteszem a megmosott bodzavirágot és citromfüvet. Beleöntöm a citromlevet. Legalább 24 óráig állni hagyom. Majd leszűröm és hűtöm. Citrom karikával szervírozom.


Megjegyzés: Hígítható ásványvízzel. A cukor mézzel helyettesíthető.

6 megjegyzés:

  1. Nagyon jó kis recept, én is most készülök szörpöt készíteni!

    VálaszTörlés
  2. Isteni, és a képek is csodaszépek.Nem fogod elhinni, éppen ma készítettem szörpöt, és még a recept is majdhogynem teljesen ez. Isteni finom a karamellizált cukortól. Viszont a citromfű az eszembe sem jutott, pedig már lassan egy erdő lesz a bokorból olyan nagy.:)

    VálaszTörlés
  3. Hát én is pont így készítem, viszont a citromfű nekem is újdonság. Ki is próbálom.

    VálaszTörlés
  4. Imádom a bodza levet, mindig nagymamám készítette. Nagyon hívogató képeid vannak :)

    VálaszTörlés
  5. Ezt hamarosan én is kipróbálom, csak álljon el az eső. :) Imádom a bodza ízét, illatát...

    VálaszTörlés
  6. Liza, te melyik verziót ismered?

    Gizike,
    igen a karamellizált cukor kis plusz csavar benne. A citromfüvet szívesen használom ilyen célra.

    Wise Lady,
    tényleg? :)

    Bianka,
    ó akkor szép emlékek fűznek ehhez az italhoz. A nagymamák mindig isteni dolgokat készítenek drága unokáiknak. :)

    Lana,
    a bodza illata tényleg isteni. A szörp nemkülönben. :)

    VálaszTörlés