Amikor kislány voltam Anyukám sütött alkalmanként habcsókot, azt hiszem karácsony környékén. Korombéliek emlékezhetnek arra a habverőre, ami úgy nézett ki, mint egy nagy rugó, na azzal vertük a habot, mert hogy robotgépünk nem volt. (Egyáltalán volt valakinek kb. 30 évvel ezelőtt??!!) Tettünk bele ecetet is, de bizony, akkor sem sikerült mindig tökéletesen keményre. Egyébként nem szerettem, ha rám bízta Anyu ezt a feladatot, unalmas és fárasztó munka volt. Úgy emlékszem, hogy nem is nagyon rajongtam ezért az édességért, túl töménynek találtam. Aztán néhány évvel ezelőtt rendszeresen néztem Nigella műsorát a Spektrumon, nála hallottam először a Pavlováról, ha jól emlékszem passiógyümölcsöt tett rá. (Tényleg, talán még meg van VHS-en, előveszem, ha lesz időm.)
Tavaly karácsony környékén sorban találkoztam a blogokon a habcsókkal, pár hete pedig a Pavlovát látom sok gasztro oldalon. Mind-mind olyan guszta és gyönyörű, hogy eldöntöttem egyszer én is kipróbálom. Tojásfehérje van bőven a fagyasztóban, a habot pedig szeretem most már, (lásd itt és itt). Egy délután kivettem 3 tojásfehérjét a fagyasztóból, hogy valamihez elhasználom, persze tudtam, hogy Pavlova lesz belőle. Szeder befőttet tettem rá, mert én még az eperrel várok.
Nem tökéletes, sőt …. Egy kicsit összerepedezett, aztán a fotón is látszik, hogy a tejszín összeesett fotózásig és hopp elgurult egy szederszem. :) Lehet, hogy rajtam kívül más nem is tenné fel a blogjára, de én feltettem. (Ha lesz újból cikis képek játék, ezzel is nevezhetek :D) A Gyermekem egy szeletet evett meg, határozottan nem jött be neki. A maradékot a Férjemmel igazságosan elosztottuk 3:2 arányban, persze az én javamra, mert hogy Ő később ért haza és már volt egy szelet előnyöm. Mindkettőknek ízlett. Készítek máskor is, mert még van tojásfehérjém. Csak azt kellene megtudnom miért repedezik meg a torta? Van valami tippetek?
Hozzávalók:
3 tojásfehérje
18 dkg porcukor
1 tk étkezési keményítő
1 kk 10 %-os ecet
2 dl tejszín habszifonban elkészítve
szeder befőtt
Elkészítés:
Egy tepsibe rakok sütőpapírt, arra rajzolok egy kört, jelen esetben 22 cm-est. A tojásfehérjét (amit előző nap kivettem a fagyasztóból és hűtőben hagytam kiolvadni), elkezdem felverni elektromos habverővel. Beleszórom a keményítőt, majd beleöntöm az ecetet és apránként adom hozzá a porcukrot. A papírra rajzolt körbe kenem a habot, nekem 20 cm-es lett ebből az adagból. A sütőt 150 fokra előmelegítem és beteszem a tortát. 10 percig ezen a hőfokon hagyom, majd leveszem 100 fokra és összesen 60 percig hagyom bent. Mikor kikapcsolom a sütőt, még csukott ajtónál pihen bent a torta, majd résnyire nyitott ajtónál hagyom hűlni. Tálalás előtt tejszínhabot fújok rá és díszítem gyümölcs befőttel.
Neeee elsőnek szerintem tuti én mondom aki még neki sem merek állni :))))és a kép is szép.
VálaszTörlésNem baj, ha megreped. Nézd meg, szinte mindenkié megrepedt. Roppanós a külseje, ragacsos a belseje. És nem ront rajta, ha repedezett, sőt!
VálaszTörlésNézd meg, az enyém is megrepett:
http://szepsegtar.blogspot.com/2010/03/pavlova-es-az-o-habcsokja.html
Nekem is mindig repedezik, kivéve, ha kicsi egyszemélyes méretben gyártom. ;)) Úgyhogy jövök majd leskelődni, hátha valaki megsúgja a tuti választ. :D
VálaszTörlésEgyébként az én értékrendem szerint semmi baj a tiéddel és igenis, jó, hogy felraktad. :)
UI: nekem most is van rugós habverőm. :D
Szóval azt mondjátok nem annyira béna?
VálaszTörlésLegközelebb ha 3 fehérjéből sütöm, kisebb kört készítek, akkor magasabb lesz, és géppel verem a tejszínt, nem szifonosat teszek rá. A repedezéssel pedig nem törődöm.
Köszi lányok!! :)
Szepyke, voltam nálad, mikor kisült a Pavlovád, a tied magasabb, formásabb lett. Most is megnéztem, tényleg repedt...
Szerintem csodaszép! :) És a képek is fantasztikusak. Légiesek, finomak.
VálaszTörlés(Nálam kimarad a pavlova, nem vagyok habcsókrajongó. Mint ahogy kimaradt és ki is fog a mézeskalács is, ki lehetne kergetni a világból vele... :)) )
Thrini, arra figyelj, hogy rétegesen kell pakolni a habot. Nem egyszerre teszed a lapra, és úgy "csinálsz" kört belőle, hanem egy-egy kanál habot teszel egymásra jó magasan. Így is elterül majd a saját súlyától.Állítólag ez is a titkai között szerepel, de az így sütött is megrepedezik, mert annyira magas, hogy a saját súlyától megroppan.
VálaszTörlésDe, mint mondtam, azzal ne törödj, még jól is áll neki, hogy repedezett. Igaza van Egycsipetnek, hogy a kisebbek nehezebben repednek, és tény, hogy sokkal jobban tálalhatóak.Szóval, nincs ezzel semmi gond, sőt! És az, hogy elgurult egy szem? Legalább látszik, hogy ez valódi, nem valami mű vacak... :)))
Szerintem mindenkié megreped egy kicsit!És szerintem nagyon gusztán néz ki!!!
VálaszTörlésA Pavlova nem hoz lázba, de nagyon szépek a fotóid!
VálaszTörlésÓ, az a rugós habverő! Otthon még megvan, és néha használatba is van fogva. Nálunk én voltam az, akinek mindig a szenvedős, végeláthatatlan feladat jutott, hogy keményre verjem vele a habot. Látszik is a bicepszemen.:D
VálaszTörlésBeállnék én is a dícsérők sorába: szerintem elsőre nagyon szépet akottál, és azok a csábító szederszemek... Csodás fotók!
A Pavlova szerintem csak és kizárólag úgy jó, ha kicsit megrepedezik :)
VálaszTörlésA tortád szép és az, hogy nini, pont elgurul egy málnaszem, csak élethűbbé teszi :)
Rugós habverő ... még nálunk is megvan valahol, fiók mélyén :)