2010. április 30., péntek

Zsázsa szüret



A zsázsa, vetés után kb. 14 nappal már "betakarítható", a szárát és a rajta lévő két sziklevelet,   esetleg az első zsenge lombleveleket fogyasztjuk. Két kis cserépbe vetettem, ha ezt megettük, akkor újabb adagot vetek és ismét lesz friss termés. Ugyanis a leszedett zsázsa nem sarjad újra, ezért nem érdemes nagy tételben termeszteni, csak annyit, amit pár nap alatt el tudunk  fogyasztani.
Egyhén, kellemesen csípős a zsázsa. Saláta tormának is nevezik, talán azért, mert a tormához hasonlít az íze.
Szendvicsekhez, akár zsíros vagy vajas kenyérhez, mártásokhoz, levesekhez, salátákhoz is felhasználható.
Tartalmaz sok ásványi sót, C és B vitamint, karotint.

Burgonya salátát legutóbb a szilveszteri büfé asztalon   láttam,   ettem is belőle.  A klasszikus változat volt, amit én szeretek, jó sok hagymával,   a tetején   plusz aprított snidlinggel.    Amit most készítettem, hasonlít a hagyományos salátához, csak egy kis csavar van benne.



                        


Hozzávalók:

50 dkg burgonya
3 tojás
currypor ízlés szerint
1 doboz zsírszegény tejföl (175 g-os)
fél doboz natúr joghurt (175 g-os fele)
1 ek zsázsa


Elkészítés:

A burgonyákat megmosom, és héjastól megfőzöm, ha megfőtt és kihűlt meghámozom és kockákra vágom. A tejfölt, joghurtot sóval, curryvel összekeverem. Beleforgatom a krumplit. A tojást megfőzöm, hűtöm és megpucolom, mindet negyedelem. A krumpli saláta tetejére teszem a tojás cikkeket és megszórom frissen szedett, megmosott  zsázsával.

Megjegyzés: Zsázsa rajongók a tejfölös alapba is keverhetik aprítva, viszont, akkor a tetejére óvatosabban adagoljuk.

5 megjegyzés:

  1. Hű a képek valami csodásak. Zsázsát most hirtelen nem is tudom, hova tenni ízileg, de a tojásos biztos finom

    VálaszTörlés
  2. Csoda jól néz ki! És remekül fotózol!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon gusztusos amit készítettél!
    Ha van időd kérlek nézz be hozzám, vár rád ott valami: http://receptek-liza.blogspot.com

    VálaszTörlés
  4. Bianka,
    kicsit csípős, olyan tormás :)

    Melinda, Mandy,
    köszi. :)

    Liza,
    megyek, köszi :)

    VálaszTörlés