2010. április 3., szombat

Nyulacska islerből


Minden kedves blogtársamnak, olvasómnak és erre járónak kellemes húsvétot kívánok, szép tavaszi időt, sok pihenést!!




Már beterveztem egy ideje az isler sütését, le is mentettem Fahéj és Feta blogjáról a receptet, de valahogy mindig elmaradt. A napokban gondolkodtam, hogy milyen édességet kellene készíteni húsvétra, akkor beugrott ismét az isler, és eldöntöttem, hogy bármi lesz , meg kell, hogy szülessenek a nyuszik. Ugyanis a hagyományos formától eltérve, nyulacskákat is szaggattam a tésztából. A barna csokimáz sajnos nem lett szép, de a fehérrel meg vagyok elégedve. Igen későre járt már, mikor a végső simításokat  végeztem és  véletlenül az étcsoki helyett tejcsokit vettem elő a szekrényből, de már olvasztás után nem volt kedvem elölről kezdeni a műveletet. Sebaj, ilyesmi nem veszi kedvem.

Hozzávalók:
20 dkg liszt
20 dkg puha vaj
10 dkg porcukor
15 dkg darált dió


A mázhoz:
8 dkg fehér csokoládé
8 dkg étcsokoládé
1,5-1,5 kanál étolaj

Elkészítés:
A liszthez hozzáadom a darált diót, a porcukrot és az olvasztott vajat. Összegyúrom, folpackban legalább fél órára a hűtőbe teszem. (Nekem kb. 3 órát bent volt, mert közben egyéb dolgom akadt.) Pihentetés után átgyúrom (a kéz melegétől megpuhul és nyújtható lesz). Lisztezett pulton kb. 3-4 mm-re nyújtom. A kiszaggatott formákat sütőpapíros tepsire rakom és 180 fokon kb. 10 perc alatt megsütöm. Ha meghűltek a lapocskák, sűrűbb lekvárral, párosával összeragasztom és csokimázzal bevonom őket.

A csokimázhoz a csokoládét (külön a fehéret, külön a barnát) egy kis edényben 1,5 ek étolajjal mikróban megolvasztom és kanállal kikavarom.



Ebből a tészta adagból, ragasztás után 18 db kész nyuszi, és 18 db kész (5 cm-es) kör alakú süti lesz. Másnapra fincsi, puha.

11 megjegyzés:

  1. Köszönöm a jókívánságokat és viszont kívánom! :)
    Nagyon jópofák a nyuszik! :))
    És a fehér máz is nagyon jó ötlet!

    VálaszTörlés
  2. Áldott, békés húsvétot Neked és a szeretteidnek!

    VálaszTörlés
  3. Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok, neked és az egész családnak

    VálaszTörlés
  4. Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok Neked és Kedves Családodnak.

    VálaszTörlés
  5. Jajj, de jóóó! :)
    Kellemes húsvétot!

    VálaszTörlés
  6. Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok neked és egész családodnak!

    VálaszTörlés
  7. Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok !

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm a jókívánságokat, én is mindenkinek kellemes ünnepet kívánok! :)

    VálaszTörlés
  9. Aranyosak!Én is kívánok neked kellemes ünnepet!

    VálaszTörlés
  10. Kellemes húsvéti ünnepet!! :)

    VálaszTörlés
  11. Kellemes húsvétot kívánok! :)

    VálaszTörlés