2009. november 10., kedd

Bundás húscsíkok, mártogatóssal


Nem olyan szép, amilyet szerettem volna. Ezt most készítettem először. Az eredeti recept hallal van, de én inkább helyettesítettem pulykával.
Hozzávalók:
Kb. 70 dkg hús (csirke, pulyka, vagy hal) csíkokra vágva, kb. 10-12 cm hosszú, 1,5-2 cm széles
fűszerek (majoránna, bors, kakukkfű)

sütéshez zsiradék
A  bundához:
1 dl tej
1 dl szódavíz
15 dkg liszt
2 tojás

ízlés szerint szezámmag

A mártogatóhoz:
25 dkg túró
1 dl kefír vagy joghurt

pici mustár
őrölt bors
1 teáskanál apróra vágott kapor
A húst csíkokra vágom, befűszerezem, sózom és állni hagyom, hogy beigya az ízeket. Közben elkészül a mártogató. A túrót kikavarom a kefírrel, sózom, borsozom, hozzáadom a kaprot és pici mustárt. Jól kikavarom. Pihenhet hideg helyen.
Elkészítem a palacsinta tésztát. A toját felverem villával, hozzáadom a lisztet és a vízzel, tejjel hígítom. Beleszórom a szezám magot. (El is maradhat, aki nem szereti.) A húscsíkokat belemártogatom, majd forró olajban megsütöm.
Köretnek zsemlemorzsás krumplit készítettem.

Forrás: Vidék íze 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése