Nagyon kihasználom, hogy növögetnek a zöldek, amibe tudom belecsempészem őket. Nagy választék még nincs, csak azokat tudom hasznosítani, amelyek tavalyról kihajtottak. Az egynyáriakat még ezután fogom elvetni. Pl. bazsalikom, borsika, zsázsa stb.
Gyorsan kellett valami kaját kitalálnom, ami később hidegen is fogyasztható, s mivel darált húst viszonylag régebben ettünk, ezért összedobtam ezt a fasírtot, ami golyó és hagyományos fasírt formát kapott. Csípősségből megint nem spóroltam. A barátnőm is kóstolta, nagyon elégedett volt. Jó dolog lelkes fogyasztóknak főzni. :)
Elkészítés:
A darált húshoz adom a megmosott, felaprított zöldfűszereket, sót, citromborsot, a feldarabolt, szárított csípős paprikát. Beleszórom a zsemlemorzsát, hozzáadom a megáztatott kenyeret és beleütöm a tojást. Jól összekeverem. Diónál picit nagyobb méretű gombócokat, illetve hagyományos fasírt formákat gyúrok. Bő zsiradékban sütöm, az első oldalát fedő alatt, hogy puhuljon, majd megfordítom és hagyom szép színűre sülni. Papírtörlőre szedem és már fogyasztható is.
Főzelék feltétnek, pitába, hidegtálra, bármilyen egyéb körettel, szószokkal kitűnő.
Imádom a snidlinget. Meg a petrezselyemzöldet is... Bár még igen drága a piacon és kissé ízetlen is, nem nagyon találtam még kertit - ami a petrezselymet illeti. Pedig nagy felvásárló vagyok, hetente több nagy csokrot elfogyasztunk. :)
VálaszTörlésFantasztikus, isteni lehet, csodás képek
VálaszTörlésDuende,
VálaszTörlésén metélő petrezselymet szoktam vetni, simát és fodrosat és az viszonylag hamar kihajt tavassszal, bár lehet, hogy hamarabb fel is magzik, de addigra már igyekszem vetni egy adag újat is. Erkélyládában nem próbáltad még esetleg? Egyébként tényleg pofátlan árakat kérnek el helyenként egy kis csokornyi zöldért.
Bianka,
köszönöm.
Talán kicsit csípősre sikerült, de tényleg finom volt.